3. rész - Kétség és vidámság

Heechul belépett a zuhany alá, és hagyta, hogy a meleg vízcseppek végigfolyjanak vékony testén. Miközben a kellemes vízsugár felfrissítette, felidézte magában az elmúlt perceket. Leeteuk kezének lágy érintését még most is magán érezte, ajkai szinte perzselték bőrét minden egyes alkalommal, ahányszor csak hozzáért. Ahogy szerelme gyengéden beléhatolt, majd mozogni kezdett benne, először lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg testük egybe nem olvadt, és elérve a kielégülés legmagasabb fokát, lihegve nem omoltak egymás karjaiba. Ahogy visszaemlékezett a pillanatra, a vágy újra fellobbant benne, és ennek alsó tájékon látható jelét is tapasztalta.
Hidegebbre állította a zuhanyt, muszáj volt lehűtenie magát. Nem tehetett róla, de Leeteuk olyan hatással volt rá, mint még előtte soha senki. Tizenhét éves volt, mikor megismerte, és a srác rögtön első alkalommal teljesen lenyűgözte. Kapcsolatuk barátságnak indult, és csak jóval később - mikor egy albérletbe költöztek - jöttek rá, hogy ennél sokkal többet éreznek egymás iránt.
Heechul mindig magabiztos srác volt, aki tisztában volt saját vonzerejével. Arcvonásai olyan gyönyörűek, annyira lágyak voltak, már-már egy lányéval vetekedtek. Ennek megfelelően igencsak népszerű volt a középiskolában, főleg a lányok körében. Még akkor is, mikor már tudta, hogy soha nem lesz barátnője, jól esett neki, ha a lányok bókoltak neki, dicsérték szépségét.
Azt is már kiskorában elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony idol lesz. Vonzotta az a titokzatos, hírnévvel, népszerűséggel teli világ. Akkor még nem látta, mi van mögötte, és a külső sok esetben sokkal vonzóbb, mint amit a benső valójában rejt. Így hát, Heechul mindent megtett, hogy idol válhasson belőle. A kinézete megvolt hozzá, és egész jól táncolt. Gyorsan tanult, és a legbonyolultabb koreográfiát is néhány próba után, rögtön megjegyezte. Az éneklésén még volt mit javítani, de a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét.
Ezért is volt számára hatalmas csalódás, mikor elutasították. Sungminnal és Leuteukkel együtt jelentkezett, és bár a másik két fiúnak sem sikerült, de vele ellentétben ők sokkal könnyebben túltették magukat ezen.
Heechulban azonban ott, akkor valami eltört. A magabiztos fiú kételkedni kezdett magában, abban is, hogy egyáltalán tehetséges-e, és ez nemcsak a szakmai, hanem szép lassan a magánéletére is kihatott. Szerelmes volt Leetuekbe, és bár a fiú sosem adott rá okot, mégis állandóan attól rettegett, hogy egy szép napon megunja őt, és elhagyja. Nem lesz többé elég jó a fiúnak, úgy, ahogy a felvételiztetőknek sem volt akkor.
Tisztában volt a természetével, az állandó hangulatváltozásaival, amivel a többieket időnként az őrületbe tudta kergetni, mégis Leeteuk olyan türelemmel és nyugalommal viselte el minden kisebb és nagyobb kirohanását, hogy a fiú mélységes hálával viseltetett iránta.

De Leeteuk hiába vette körbe szeretettel, mivel Heechul magában se tudott megbízni, így a fiúban se tudott száz százalékosan; és az állandó kétségek kezdték szép lassan felemészteni. Tudta, hogy változtatnia kellene a viselkedésén, de egyszerűen nem ment. A félelme, hogy Leeteuk mikor fogja ez az egészet megunni, pedig egyre csak nőtt.
Elzárta a csapot, bekente magát tusfürdővel, majd újra magára engedte a vizet. Mintha a sok ezernyi apró vízcsepptől nem csak a teste, hanem a lelke is megtisztult volna egy kicsit.  Kilépett a zuhanyfülkéből, és szárazra törölte magát. Ezután bekente magát jó alaposan hidratáló krémmel, majd felöltözött.

Kiment a konyhába, megivott egy pohár teát, evett néhány falatot, aztán útnak indult. Bezárta az ajtót, majd órájára pillantva sietős léptekkel megindult. Igyekeznie kellett, ha nem akarta lekésni a buszt. Egyedül Leeteuknek volt autója, így a többiek a tömegközlekedés édes érzését tudhatták magukénak.
A buszról még át kellett szállnia a metróra, amely viszont szerencsére a színháztól két percnyi gyaloglásra tette le.
- Jó reggelt – köszönt mosolyogva a portásnak, mikor belépett az ajtón.
- Jó reggel, Heechul – biccentett köszönésképpen a portás.
Néha megállt elbeszélgetni a középkorú, mindig vidám férfival, de most sietnie kellett, megbeszélést tartottak az új színdarabbal kapcsolatosan.

Sungmin kinyitotta szemeit, hunyorgott egyet, majd gyorsan be is csukta őket. Semmi kedve nem volt még felkelni, de tudta, lassan itt az ideje elkezdeni készülődni. Lassan, nagyon lassan.
Munkájából kifolyólag Sungminnak sosem kellett korán kelnie, és a fiú rettentően élvezte, hogy reggel szép nyugodtan, kényelmesen elkészülhet, anélkül, hogy valaki verné a fürdőszoba ajtaját, hogy mikor lesz már kész végre, vagy éppen a konyhában kell kerülgetniük egymást.

Na, meg Sungmin mindennél jobban szeretett aludni. Éjjel akármeddig fent marad neked, csak reggel ne keltsd fel! Így a rádiós állást mintha csak neki találták volna ki. Bár másfelől néha kissé nyomasztotta ez a hatalmas csend reggelenként, ilyenkor nagyon magányosnak tudta érezni magát.
De gyorsan elhessegette ilyenkor ezeket a gondolatokat, és arra gondolt milyen szerencsés, hogy ilyen nagyszerű barátokkal lakhat együtt.
Sungmin némi lustálkodás után egy hirtelen mozdulattal kiugrott az ágyából. A késői kezdés hátránya, hogy rettentő nehéz rávenni magad, hogy elhagyd a pihe-puha ágyikódat. Ráadásul a fiú munkájának még csak fix kezdete se volt. Jó, ez nem azt jelentette, hogy beeshetett délután négyre is akár, de volt egy időkeret, amin belül szabadon mozoghatott.
Sungmin ugyanis az egyik szöuli rádiónál volt műsorvezető. Saját műsorral rendelkezett, amely igen nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. A mostani népszerű dalok játszása mellett a hallgatók is kérhettek számokat, és mindig volt egy adott téma, amit körbejártak a műsor ideje alatt.

Sungmin - talán önnön fiatalsága révén - hamar megtalálta a közös hangot a fiatalokkal. De nemcsak ez lehetett az oka; volt benne valami, amivel képes volt elnyerni mások bizalmát, beleélni magát az ő helyzetükbe. A műsorában is sokszor beszélt komoly témákról, de mindezt oly könnyedén tette, hogy egyáltalán nem úgy hatott, mintha fegyelmezni vagy prédikálni akarna, amit a fiatalok annyira utálnak.

Sungmin inkább olyan volt, mint egy jó barát, akihez bármikor, bármilyen problémával fordulhattak, és ő mindig megpróbált nekik segíteni. De annak ellenére, hogy látszólag nagyon lazának tűnt, sosem hülyéskedte el a dolgokat. Erre mindig nagyon odafigyelt. Tudta, hogy felelősséggel jár, amit tesz, és ennek igyekezett a lehető legjobban megfelelni. Csupán kissé más módon közelítette meg a dolgokat.
Miután lezuhanyzott és felöltözött, kiment a konyhába, és főzött magának egy csésze jó erős kávét. Aztán leszaladt a sarkon lévő pékségbe, és vett magának péksüteményt, visszafelé pedig még egy napilapot. Mire hazaért, a kávé pont annyira hűlt ki, amennyire szerette.
Reggeli közben elolvasta az újságot, aztán nekikezdett az aznapi feladatainak. Mindig alaposan felkészült, ha volt valami konkrét téma az esti műsorban. A legapróbb részleteknek is utánanézett, hogy megfelelő tanácsokat adhasson hallgatóinak. Ha a téma komolysága megkívánta, vendéget is hívott, szakembert, aki szakszerű tanácsokkal tudta ellátni a fiatalságot.
Talán most úgy tűnhet, ez valami rádiós talkshow, de Sungmin két órás műsora alatt, a zenéé volt a főszerep.
Attól függően, hogy az előkészületek mennyi időt vettek igénybe, Sungmin vagy saját maga főzte meg ebédjét, vagy a stúdió felé menet beugrott valahova ebédelni.
Nagyszerű szakács volt, és a másik három srác imádta, mikor a fiú a konyhában tett-vett. Ilyenkor előre borítékolható volt, hogy valamilyen mennyei étek lesz a végeredmény. Nem is kellett szólnia a fiúknak, hogy asztalhoz, mikor kész lett, mert azokat a finom illatok addigra már rég kicsalogatták az ebédlőbe. Ott ültek, mint a jó kisiskolások, arra várva, hogy megkapják „cukorkájukat”.
Egy alkalommal, mikor Hyukie és Heechul annyira összevesztek, hogy még másnap este is duzzogva mászkáltak a lakásban, anélkül, hogy egy szót is szóltak volna egymáshoz, Sungmin szintén szakácstudományát vetette be, és az eredmény nem is maradt el. A két fiú az illatoknak nem tudott ellenállni, és csakhamar kint ültek mindketten az ebédlőasztalnál. Csakhogy szóba állni még mindig nem akartak egymással, mire Sungmin közölte velük, hogy amíg nem beszélik meg a problémájukat, addig nincs vacsora.

Persze, mindketten büszkék voltak, és kezdetben makacsul hallgattak, de amint a két fiú mellettük elkezdett jóízűen enni, amire még jól rá is játszottak, Hyukie és Heechul szinte rájuk vetették magukat, és úgy fogadkoztak, hogy kibékülnek, és akár beszélgetésmaratont is tartanak, csak hadd ehessenek ők is. Hogy aztán Sungmin főztje lágyította-e meg a szívüket, vagy ők maguk látták-e be hibáikat, nem tudni pontosan, mindenesetre mindketten elismerték, hogy túlzásba estek, bocsánatot kértek egymástól, és újra szent volt a béke.

A stúdióban mindenki mosolyogva üdvözölte Sungmint. Szerettek vele együtt dolgozni, a fiú kedves, mindig vidám természete miatt, ami a körülötte lévőket is jókedvre hangolta.
Sungmin nekiállt kiválogatni azokat a számokat, amiket le akar majd adni a műsorban.
Átnézte még egyszer a jegyzeteit, összeszedte a gondolatait. Még néhány perc, és hatot üt az óra. Bár már túl volt egy néhány adáson, Sungmin még most is izgult minden egyes alkalommal. Ám ahogy kigyulladt a piros fény, és elkezdett beszélni, minden félelme elillant.