2. rész - Reggeli: kávé és palacsinta

Másnap reggel Hyukjae az ébresztőórája csörgésére riadt fel. A készüléket azután szerezte be, hogy az egyik ilyen reggeli ébredés alkalmával sikerült a mobilját földhöz vágnia, mégpedig olyan erővel, hogy ezzel azonnal aláírta a kicsiny készülék halálos ítéletét. Az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy a történteket megelőző este igencsak későn, és igencsak illuminált állapotban ért haza. Nem csoda hát, hogy a kora reggeli nap sugarai nem találták valami fényes állapotban.
Úgy gondolta hát, jobb az óvatosság, és anyagilag is kevésbé megterhelő, ha olcsó ébresztőórákat tör össze mobilok helyett. Bár meg kell hagyni, azóta az incidens óta, nem történt több ilyen eset.
Nyújtózkodott egyet, majd erőt vett magán, és egy hirtelen mozdulattal kiugrott az ágyból. Nem lenne túl sikeres kezdet, ha rögtön az első nap elkésne.
Kinyitotta ruhásszekrénye ajtaját, kivett belőle egy fehér inget, és egy szürke öltönyt vállfával együtt. Ezután az alatta lévő fiókot húzta ki, és kihalászott egy pár fekete zoknit. Karjaiba kapta őket, és indult a fürdőbe, de legnagyobb meglepetésére, annak ajtaját zárva találta.
Kétségbeesetten kopogott be, hisz így el fog késni.
- Foglalt! Nem látod? - szólt ki egy igencsak morcos hang.
- De! De nekem is kellene a fürdő. Sokáig tart még Heechul?
- Nem tudom!
- Csak órák kérdése - mosolyodott el Leeteuk a keskeny folyosó falának dőlve.
Hyukjae egy pillanatra meglepődött, fel se tűnt neki, mikor jött oda a fiú.
- El fogok késni - nézett kétségbeesetten barátjára.
- Ne aggódj, mindjárt elintézem - mosolygott nyugtatóan Hyukjaera. - Heechul, enged be légyszives Hyukiet. El fog késni, te pedig úgyis ráérsz még. – kérte kedvesen szerelmét.
Szöszmötölés, kisebb puffanások, csattanások hallatszottak, majd nyílt az ajtó, és a két fiú egy igencsak morcos arccal találta szembe magát.
- Parancsoljon az Úr - nyújtotta ki jobb kezét, utat engedve Hyukjae-nak a fürdőbe. A kissé gúnyos hangnem normális esetben rosszul esett volna a fiúnak, de most meg se hallotta, annyira azon kattogott az agya, hogy csak el ne késsen.
- Kösz Heechul, és ne haragudj - nézett bűnbánó képpel a fiúra, majd belépve a fürdőbe, becsukta maga után az ajtót.
Heechul ott állt, egy szál törülközőben a folyosó közepén, szemeivel olyan szinten lángokat lövelve, hogy ha lett volna szuperhős képessége, már porig égette volna a lakást maga körül.
Leeteuk odahajolt hozzá, és néhány szót súgott a fiú fülébe, amitől annak olyan földöntúli mosoly ült ki az arcára, hogy az ember el se hinné, ha nem látná a saját szemével, hogy ez ugyanaz az a srác, aki az előbb még szikrákat szórt tekintetével.
Hyukjae közben megeresztette a zuhanyt, és neki állt gyorsan megfürdeni. A testén végigfolyó meleg vízcseppek beindították a vérkeringését, és mikor kiszállt a zuhanyfülkéből, frissnek és üdének érezte magát, készen állva a mai napra. Gyorsan felöltözött, majd megszárította a nyakára tapadt néhány vizes hajtincset, még egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben, aztán kilépett a fürdő ajtaján. Miközben a cipőjét vette fel, Heechul haladt el mellette, bárgyú mosollyal az arcán, de úgy tűnt a fiú se nem lát, se nem hall. Olyan volt akár egy zombi, és ha most egy filmforgatáson lettek volna, Oscar díjat ért volna ez az alakítás.
Pár perccel később megjelent egy vigyorgó Leeteuk is, és Hyukjae itt hagyta abba eszmefuttatását Heechul előbbi viselkedését illetően.
- Elvigyelek? - kérdezte Hyukjaetől, miközben ő is felhúzta a cipőjét.
- Azt megköszönném - mosolygott rá hálásan.
- Igazán nincs mit. És ne aggódj, minden rendben lesz. Remekül helyt fogsz állni, biztos vagyok benne - küldött egy biztató mosolyt felé, amiért a fiú ismét rendkívül hálás volt.
Kiléptek az ajtón, Leeteuk bezárt, majd elindultak le a lépcsőn, de ekkor meglepődve vették észre, hogy egy gyönyörű, hollófekete sportkocsi áll a kapujuk előtt.
- Hát ez meg kié lehet? – morfondírozott Leeteuk. Elég jó környéken laktak, de azért nem ennyire, itt tuti senkinek nem telne ilyen verdára.
Hyukjae is csak csóválta a fejét, ám ekkor nyílt a kocsi ajtaja, és egy magas, fekete hajú srác szállt ki belőle. Orrán sötét napszemüveg trónolt, kék farmert és fekete inget viselt, amelyre sötétkék sportzakót húzott. Hyukjae majdnem seggre ült döbbenetében, amikor az idegenben felismerte főnökét, Donghae-t.
Hát ez meg mégis mit keres itt? – csodálkozott.
- Mondd csak Hyukie, te ismered ez a férfit? – kérdezte Leeteuk bizonytalanul, a fiú elképedt arca láttán.
- Ő a főnököm – nyögte ki nagy nehezen.
- Akkor mégse lesz szükséged fuvarra – mosolyodott el Leeteuk, majd elindult a kapu felé.
Hyukjae látta amint barátja köszönt Donghae-nak, aki viszonozta a köszönést, majd Leeteuk beült a kocsijába és elhajtott. Donghae közben belépett a kapun, de ő még mindig a lépcső közepén állt kővé meredten, akár egy tökéletesen élethű szobor.
- Szia Hyukie – köszönt vidáman Donghae. – Ugye nem baj, ha így szólítalak?
- Nem, egyáltalán nem gond, uram. Jó reggelt – hajolt meg.
- Ahj hagyd ezt az udvariaskodást, nyugodtan tegezz. Úgyis nagyjából egykorúak lehetünk.
- Huszonhárom.
- Mondom én. De mondd csak, ma még lejössz azon a lépcsőn, vagy ott készülsz eltölteni az egész napot?
- Bocsánat, elnézést, máris megyek.
- Reggeliztél már?
- Még nem.

- Akkor mit szólnál, ha ennénk valamit munka előtt? Ismerek egy isteni palacsintázót a közelben.
- Rendben.

- Szereted, ugye?

- A palacsintát? – kérdezett vissza Hyukjae bizonytalanul. - Igen.
Donghae feltolta napszemüvegét a feje tetejére, beindította a fekete csodát, és elindultak a belváros felé. Útközben nem beszélgettek, de Hyukjae egyszer csak azon kapta magát, hogy már egy jó ideje meredten bámulja Donghaet.
- Valami baj van? – kérdezte a fiú egy félmosoly kíséretében.
- Nem, semmi – fordult előre, tekintetét az előttük lévő autó jobb hátsó lámpájára összpontosítva. Legszívesebben belesüllyedt volna az ülésbe, egészen addig, amíg el nem tűnik.
- Tudom, fura szerzetnek tartasz. Ne aggódj, nem te vagy az egyedüli.
- Nem, én csak meglepődtem. A főnök általában nem szokott kocsival házhoz menni a beosztottjáért.
- Nem is fogok érted menni mindennap, szóval ne szokj hozzá. De ma valahogy ilyen kedvem volt.
Különben meg az asszisztensem vagy, úgyhogy kénytelen leszel mindenhova velem jönni.
- Értem.
- Ne vágj ilyen ijedt képet, jól fogsz szórakozni. Ígérem – nevette el magát, de Hyukjae ebben korántsem volt olyan biztos. Donghae szavai nem nyugtatták meg, épp ellenkezőleg, most kezdett igazán pánikolni.
Közben megérkeztek a palacsintázóhoz és Hyukjae-nak csak most tűnt fel, hogy megint a külvárosban vannak. Úgy tűnt Donghae elég gyakran járhat ide, mert mikor belépett, a pincérnő azzal a bizalmas mosollyal fogadta, amivel a törzsvendégeket szokás. Leültek az egyik asztalhoz, és nem is kellett várniuk, a pincérnő máris jött egy étlappal, amit átnyújtott Hyukjae-nak.
- Sziasztok! Parancsolj! Hae, neked a szokásosat? – fordult a fiú felé.
- Aha – bólintott mosolyogva, lelki szemei előtt megjelent a fenséges desszert, és alig várta már, hogy a szájában érezhesse a mennyei ízeket.
- És neked milyet hozhatok? – fordult vissza Hyukjae-hoz.
- Kakaós palacsintát kérnék.
- Meg hozz neki is áfonyásat is, légyszíves – kérte a pincérnőt. – Isteni finom, muszáj megkóstolnod – közölte a fiúval, miután a pincérnő elment.
Hyukjae csak bólintott, egy árva hang se jött ki a torkán.
- Na és, hogy tetszik a hely? – kérdezte Donghae néhány percnyi csend után.
Hyukjae körbenézett. A helyiség elég kicsi volt, egyszerűen berendezve, leginkább a 80-as évek hangulatát idézve, mégis barátságos, családias érzést keltett az emberben.
- Nagyon kellemes, hangulatos.
- Ennek örülök. Véletlenül tévedtem ide, de azóta hetente legalább egyszer eljövök. Kicsit kikapcsol, na és persze nem feledkezzünk meg az isteni palacsintákról. Majd mindjárt megérted miről beszélek.
Mielőtt Hyukjae bármit is reagálhatott volna, a pincérnő megjött a palacsintákkal. A fiúnak el kellett ismernie, már az illatuktól is összefolyt a nyál a szájában.
Először a kakaósat kóstolta meg, messze felmúlta várakozásait. A csokiöntettel és a habbal remekül kiegészítették egymást. Vajon mi tudhatnak az itteniek? Szép lassan ette, alaposan kiélvezve minden egyes falatot. Miután megette mindkét kakaósat, maga elé húzta a másik tányért. Ahogy felnézett észrevette, hogy Donghae őt nézi, még csak hozzá sem nyúlt a palacsintáihoz.
- Hát te nem eszel? – kérdezte csodálkozva a fiút.
- De-de, máris. Csak nagyon izgatott vagyok, hogy hogy ízlik neked.
Hyukjae kicsit zavartan beleharapott az áfonyásba, de ahogy a kellemes íz szétáradt a szájában, úgy érezte magát, mint aki most lépett be a mennyország kapuján.
- Na, milyen? – hajolt egy kissé előrébb izgalmában Donghae.
- Ez valami mesés. Nagyon-nagyon finom. Most már megértem, miért szereted ezt a helyet.
Donghae elégedetten mosolygott, és végre nekiállt ő is enni. Épp lenyelte az utolsó falatot mikor megszólalt a mobilja.
- Szia Daeho...Itt van velem. Palacsintázunk...Értettem. Máris induluk...Tudom...Sajnálom.
Donghae lerakta a telefont, majd bocsánatkérően Hyukjae-ra nézett.
- Ne haragudj, de mennünk kell. Daeho kissé ideges volt a telefonban – szabadkozott.
- Semmi gond, már úgyis kész vagyok. Remélem nem lesz semmi baj – aggodalmaskodott Hyukjae.
- Ja, amitt ne aggódj. Te nem fogsz kapni semmit. Max. engem szúr le. Tudja, hogy én rángattalak magammal.
- Én miattad is aggódom.
- Tényleg? Ez kedves tőled – jött zavarba Donghae.
Ez volt az első alkalom, hogy a fiú nem azt az erős magabiztosságot sugározta, mint eddig. Miközben követte az autóhoz Hyukjae egyre azon morfondírozott, vajon milyen lehet ez a fiú valójában.

Leeteuk beült az autójába, sebességbe tette, majd elindult. Útközben Hyukjae főnökén morfondírozott. Első látásra szimpatikus volt neki a férfi, remélte, hogy Hyukie is jó ki fog jönni vele.
Húsz percnyi kocsikázás után megérkezett a hatalmas szürke épület elé. Leparkolt, majd elindult befelé. A portás már régi ismerősként köszöntötte, mosolyogva intett oda neki. Leeteuk biccentett, viszonozva köszönését. Felment a harmadik emeletre, kopogás nélkül benyitott a hófehér ajtón.
Körbenézett a nappaliban, de nem talált ott senkit.
Ezek meg hol lehetnek? - morfondírozott.
Benézett az ebédlőbe, ahol az asztalnál egy barna hajú srácot talált, amint az előtte lévő papírkupacba mélyedt. Annyira elmerült benne, hogy észre se vette Leeteuköt.
- Szia Onew - ült le mellé, mire a fiú összerezzent a váratlan hang hallatán.
- Aish, Teuk, a frászt hoztad rám - kapott mellkasához.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Ugyan, semmi baj - mosolygott immár Onew. - Azt hiszem túlságosan belefeledkeztem ezekbe az iratokba.
- Mik ezek? - hajolt oda Leeteuk, hogy jobban szemügyre vehesse a papírokat.
- Próbálom összehozni a jövő heti feladatainkat, hogy mikor mit kell csinálnunk és hova kell mennünk.
- Segítsek?
- Megtennéd?
- Persze. Tudod, hogy bármikor szívesen segítek.
- Ezer hála.
- Na mutasd. Akkor először is tegyük sorba napok szerint - kezdte el szortírozni az iratokat Leeteuk.
Nemsokára a hatalmas kupacból, hét kisebb halom lett.
- Na és akkor most nézzük meg az elsőt. Hétfő, reggel kilenc óra, interjú és fotózás a The Star magazinnak. Egy óra, sajtótájékoztató az új kislemezzel kapcsolatosan. Háromtól táncpróba. Hétkor fellépés a Strong Heart varieté műsorban. Elég húzós nap lesz.
- Nekem mondod? Tegnap is, illetve az már ma volt, hajnalban kerültünk ágyba.
- Szóval ezért nem láttam a többieket.
- Ők még alszanak. Megtehetik - sóhajtott egy nagyot Onew.
- Miért nem fekszel le te is még egy kicsit? Én majd befejezem ezt itt.
- Szó sem lehet róla! Nem fogom átpasszolni neked a munkát. Így is nagyon hálás vagyok a segítségedért.
- Barátok közt ez természetes - kacsintott rá Teuk.
Átnézték a többi napot is, és néhány perccel később már végeztek is.
- Kérsz egy csésze kávét? - érdeklődött Onew.
- Á, azt most jól esne.
- Én is kaphatnék? - szólalt meg az ebédlő bejáratából egy álmos hang.
- Persze Key.
- Kösz. Kell valami, hogy kissé magamhoz térjek - ásított egy nagyot.
- Hallottam, hogy a tegnapi díjátadó parti jó sokáig tartott.
- Eléggé. És esélyünk se volt, hogy hamarabb lelépjünk - húzta el a száját Key.
- De legalább ma tudtok egy kicsit pihenni. Délután csak táncpróbátok van. Esetleg lóghattok róla egy kicsit - kacsintott a fiúra Leeteuk.
- Na, de Teuk! Ha ez most Choi Jin hallotta volna - rázta játékosan felé Key a mutatóujját.
- Néha át lehet egy icipicit hágni a szabályokat, nemde? - vigyorogta el magát Leeteuk.
- Na látod, ezért imádunk annyira! Te vagy a legjobb asszisztens a világon!
- Most kissé túlzol Key - pirult el Leeteuk.
- Nem Teukie, Key-nek igaza van, te vagy a legjobb! - állt csapattársa mellé Onew.
- Kösz srácok. Ti pedig a legjobb főnökök! - nevetett fel Leeteuk.
- Főnök a tudod kid! - nézett mindkét fiú morcosan rá.
- Jól van. Tudjátok, hogy gondoltam. Na szóval, csak annyi, hogy jó veletek együtt dolgozni.
- Hát igen, nem mindenkinek van akkora mázlija, hogy az ideje nagy részét együtt tölthesse Kim Kibummal - düllesztette ki a mellkasát Key.
- Na persze - dőlt mindkét fiú a nevetéstől.
- Hö - szegte fel az állát durcásan Key.
- Naaa, tudod, hogy szeretünk - próbálta engesztelni Onew.
- Nem úgy tűnik - fordított hátat nekik a fiú, de ajkai közben már mosolyra húzódtak.
- Key, ne haragudj ránk, kérlek! - igyekezte békíteni a fiút Leeteuk is.
- Hát hogy tudnék haragudni rátok, fiúk - fordult meg, arcán hatalmas mosollyal.
- Hé, te átvertél minket? Csak megjátszottad, hogy haragszol - fogott gyanút Leeteuk.
Key válasz helyett csak vigyorgott.
- Na megállj ezért még számolunk! - rázta az öklét felé játékosan Onew.
- Kérlek, könyörülj meg rajtam leaderem - ereszkedett térdre Key, két kezét összekulcsolva emelte Onew felé.
Olyan jól játszotta az ártatlant, ki bocsánatért esedezik, hogy a két fiúból megint kitört a nevetés.
- Jaj, majdnem elfelejtettem, Choi menedzser megkért, hogy hívd fel ezt a számot és egyeztesd a részleteket - vette elő a mobilját, hogy kikeresse az sms-t, amit a menedzserük küldött. - A High Cut akar interjút készíteni velünk.
- Rendben, máris hívom - írta be a számot saját mobiljába.
Leeteuk szeretett együtt dolgozni a fiúkkal. Nem is álmodhatott volna ennél jobb munkát.
Eszébe jutott a nap, amikor minden elkezdődött. Ő is válogatásra jelentkezett, idol szeretett volna lenni, ahogy sokan mások, de sajnos elutasították. Csalódottan indult hazafelé, amikor észrevette, hogy egy férfit meglök néhány srác, akik észre se véve, mit tettek, tovább siettek. Odament és segített felszedegetni a férfi papírjait. Az megköszönte a kedvességét, majd nagyot sóhajtva nézett körbe a termen, ahol teljes volt a káosz. Leeteuk először nem mert megszólalni, majd megköszörülte a torkát, összeszedte minden bátorságát, és mondott néhány szót a férfinak. Fél órával később mindenki rendezett sorokban állt, és a fiú által javasolt módszerrel sokkal hatékonyabban le tudták folytatni a további meghallgatásokat. A férfi megkérdezte Leeteuk-öt, nincs-e kedve a jövőben valami hasonlóval foglalkozni, hisz úgy tűnik, a tehetsége megvan hozzá. Persze akkor még nagyon letört volt az előbbi kudarc miatt, hisz annyira szeretett volna énekelni, táncolni. A férfi mindenesetre adott neki egy névjegykártyát, és biztatta, hogy ha mégis meggondolná magát, hívja nyugodtan. Leeteuk eltette, majd egy időre meg is feledkezett róla.
Néhány hónappal később épp azon gondolkodott, melyik egyetemre jelentkezzen, amikor kezébe akadt a névjegykártya. Csak akkor nézte meg alaposabban. Teljesen ledöbbent, mikor meglátta a nevet rajta.
Lee Jae Hong - olvasta álmélkodva. - De hisz ő a Shinwa menedzsere!
Nem is gondolta volna, hogy aznap ilyen híres emberrel hozza őt össze a sors. Ezután elhatározta, hogy kommunikációs főiskolára jelentkezik. Jó tanuló volt, de ezután még inkább igyekezett, és sikerült bejutnia a Szöuli Nemzeti Egyetemre. Amikor felhívta Lee Jae Hongot, félt, hogy a férfi már nem fog emlékezni rá ennyi idő távlatából, de kellemesen csalódott, pontosan tudta, hogy kicsoda. Így Leeteuk a kötelező gyakorlatát az SM Entertaimentnél tölthette. Később felvették a céghez is a férfi közbenjárására. Akkor készítették elő a Shinee debütálását és Choi Jin menedzsernek jól jött egy asszisztens, aki mindenben segít. Leeteuk hamar összehaverkodott mindegyik fiúval, különösen Onew-val lettek nagyon jó barátok.
Néha elgondolkodik azon, vajon mi lett volna, ha azok a fiúk nem lökik meg Lee Jae Hongot, vagy ha nem megy oda segíteni neki, vagy ha nem elég bátor ahhoz, hogy elmondja az ötletét. Akkor vajon most hol lenne? Merre tartana az élete? Vajon következő évben újra megpróbálta volna a válogatást? Lehet, most ő is idol lenne?
De ezek a gondolatok amilyen gyorsan felvillantak a fejében, olyan gyorsan el is tűntek mindig. Imádja a munkáját, szeret együtt dolgozni a fiúkkal. És remélhetőleg egyszer majd saját csapata is lesz.
- Hééé, Teukieeeee - lengette a kezét Onew le-fel Leeteuk szemei előtt.
- Jaj, ne haragudj, elbambultam.
- Semmi baj, csak kihűl a kávéd.
- Ó, már kész is van? Köszönöm szépen, Onew.
- Szívesen - mosolygott rá a fiú.
Igen, egyszer szeretne ő is menedzser lenni, saját csapattal. De majd csak sok-sok év múlva!