1. rész - Lakótársak

Belépve a házba, hangosan elköszönte magát, de semmilyen választ nem kapott. Kibújt a cipőjéből, majd a nappali felé vette az irányt, ahol egy hangos sóhaj közepette, levetette magát, a plüss borítású, királykék színű kanapéra. Ujjait lágyan végighúzta a finom tapintású anyagon, azon gondolkodva, mihez is kezdjen, míg megjönnek a többiek. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy ez az utolsó nap, amit még így egyedül tölt, holnaptól ő is majd késő este érkezik haza, akárcsak a többiek.
Ám ekkor gyomra korogni kezdett, mintegy válaszul az előbb gondolatban feltett kérdésére. Fejét kissé oldalt hajtotta, majd némi töprengés után úgy döntött, hogy pizzát rendel. Úgy érezte, egyedül képes lenne befalni egy extra nagy méretűt. A tőle balra lévő, falon függő, hófehér órára sandított, és azon tűnődött, megvárja-e a többieket.
- Aish! - mormogta félig hangosan, győzni engedve kedvességét.
Addig is, hogy valamelyest csillapítsa éhségét, benézett a mélyhűtőbe, és örömmel konstatálta, hogy van még egy darab a kedvenc epres jégkréméből. Leült az ebédlőasztalhoz, kibontotta a csomagolásból, és aprókat harapdálva belőle kezdte el enni. Nem igazán szeretett egyedül lenni, ráadásul a házban is akkora csend honolt, hogy ha már besötétedett volna, a legkisebb zaj is a frászt hozta volna rá.
Többször felvetette már a többieknek, hogy vegyenek egy kiskutyát, de mindannyiszor elmagyarázták neki, hogy nem tudnának rendesen gondoskodni róla. Még sem hagyhatják egész napra egyedül, bezárva szegénykét.
Négyen bérelték a lakást, a többiek már jó ideje dolgoztak, egyedül Hyukjae járt még egyetemre. Na, de holnaptól már ő is a munkás emberek széles táborát erősíti. Nagy reményekkel nézett elébe, örült, hogy végre saját keresete lesz, és hogy nem kell többé a szüleire támaszkodnia. Szegény családból származott, és tisztában volt vele, hogy a szülei mekkora áldozatot hoztak, hogy őt és a nővérét taníttatni tudják. Szerette volna ezt egy napon valahogy meghálálni nekik.
A jégkrém elfogyott, de a többiek még mindig nem érkeztek meg. Visszament a nappaliba, kényelembe helyezte magát a kanapén, majd bekapcsolta a tv-t, hogy elszórakoztassa magát, míg nem jön valaki. Az egyik adón ment egy varieté műsor, azt kezdte el nézni.
Nem sokkal később ajtócsapódás zaja ütötte meg a fülét.
- Megjötteeem! – hallotta meg lakótársa hangját.
- Szia Minnie! – kiabált ki neki.
- Na, mi újság, Hyukie? – ugrándozott be amaz fél lábon a nappaliba, miközben a kezében lévő fél pár papucsot igyekezett a levegőbe meredő lábára felvarázsolni. – Mesélj, mi volt az állásinterjún?
- Hát, elég furcsa volt - húzta el a száját Hyukjae.
- Hallgatlak - ült le mellé a kanapéra Sungmin. Mindig vidáman csillogó tekintetét most kíváncsian szegezte a fiúra.
- Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint valami főnök, sokkal inkább, mint valami elkényeztetett gyerek. Olyanokat kérdezett, hogy mi a kedvenc sportom, de az egyáltalán nem érdekelte, mit tanultam, vagy hogy melyik egyetemre jártam. És a végén azt mondta, legyek a személyi asszisztense. De nem is ez volt a meghirdetett állás, Minnie.
- Hát, valóban kissé furcsa figurának tűnik abból, amit elmondtál, de szerintem adnod kellene neki egy esélyt. Ha nem tetszik a munka, utána még mindig otthagyhatod. Ez egy nagyon jól menő vállalat.
- Tudom. A bácsikám is ezt mondta - túrt bele idegesen szőke hajába.
- Akkor már ketten vagyunk - vigyorgott Sungmin, de barátja kétségbeesett arckifejezést látva, közelebb ült hozzá, és átkarolta a vállát. - Ne aggódj, minden rendben lesz! - próbálta bíztatni őt.
- Remélem is.
- De kár ezen rágódnunk egész este, holnap majd úgyis minden kiderül - mosolygott rá Sungmin.
- A rágásról jut eszembe, nagyon éhes vagyok - szorította karjait hasára, olyan szenvedéssel az arcán, mint akinek az elmúlt néhány percben a legnagyobb kínokat kellett kiállnia.
- De hát, miért nem ettél? - nézett rá elhűlve barátja.
- Mert meg akartalak várni titeket. Gondoltam, együtt vacsorázhatnánk.
- Milyen kedves vagy, Hyukie! Cserébe veszek neked desszertet.
- Juhu!!! - kiáltott fel örömében Hyukjae, és már száguldott is ki az ebédlőbe, hogy kiválassza az édességet, amit majd a pizza után fog enni.
- Még hogy a főnöke gyerekes… – kuncogott Sungmin, majd a fiú után ment, aki egy széken térdelve, az asztal fölé hajolva, épp a kedvenc pizzázójuk szórólapját tanulmányozta. - Na, találtál már valamit? – hajolt mellé, hogy ő is egy pillantást vethessen a kínálatra.
- A desszert már megvan, tiramisu! – mosolygott olyan elégedetten Hyukjae, mint aki máris szájában érzi a fenséges sütemény ízét.
- Hmm, nem is rossz ötlet, lehet, én is eszek egyet.
- Akkor már csak a pizzákat kell kiválasztanunk.
- Én szalámisat kérek.
- Én meg... Mondjuk, legyen...sonkás-kukoricás.
- A többieknek milyet rendeljünk?
- Hááát, nem is tudom. De nem kéne hamarosan megjönniük?
- Heechul általában ilyenkor már itthon szokott lenni, de Teukie-nél sosem lehet tudni.
- Na, ja.
- Mindjárt felhívom, és megkérdezem.
Sungmin kiment az előszobába, felvette a földről a hátizsákját, amit hazajövetelekor csak úgy ledobott oda, kihúzta a cipzárt, és némi keresgélés után kivette a mobilját. Kikereste a névjegyzékből Leeteuk számát, majd megnyomta a zöld gombot.
- Szia Teuk!...Ne haragudj, hogy munka közben zavarlak, csak azt akarom megkérdezni, hogy mikorra érsz haza?...Na, az pont jó, Hyukie és én ugyanis arra gondoltunk, hogy pizzát vacsorázunk, te milyet kérsz?... Rendben, Hee-ről tudsz valamit?... Remek, akkor egy fél óra múlva, szia.
Becsúsztatta a telefont a farzsebébe, majd visszament az ebédlőbe, ahol Hyukjae még mindig a széken térdelt, de felsőtestét immár az asztalra borulva találta. Karjai két oldalt lefelé lógtak a levegőbe, ki volt nyúlva, akár egy béka.
- Hyukie, minden rendben van? - kérdezte kissé tétován.
A fiú válaszképp felemelte a jobb kezét, és meglengette, mint valami zászlót. Sungmin megnyugodott az apró életjel láttán. Ismét előkapta mobilját, és megrendelte a pizzákat, na, meg a desszerteket. Aztán átment az asztal másik oldalára, de le kellett guggolnia, hogy Hyukjae szemébe tudjon nézni. Rég látott már bárkit is ennyire látványosan szenvedni.
- Most komolyan, így akarod megvárni a pizzát?
- Miért, mi bajod van vele? - dünnyögte, arcát továbbra is szorosan az asztallaphoz nyomva.
Sungminból hirtelen kitört a nevetés. Hátraesett a fenekére, de fájdalmát most elnyomta a jókedve.
- Mi az, mit nevetsz? – kérdezte csodálkozva Hyukjae.
- Ahogy beszélsz... Tisztára olyan vagy... mint egy... hal – Sungmin csak úgy bugyborékolt a nevetéstől, miközben kezeivel a hal tátogását utánozta.
- Nem vicces – motyogta elhaló hangon Hyukjae, mint aki már az utolsókat rúgja.
- Tényleg, mint egy partra vetett hal – Sungmin nem bírt magával, rég nevetett ennyire szívből.
Ekkor megszólalt a csengő. Hyukjae úgy pattant fel az asztalról, mint ha legalábbis az élete múlna rajta. Kiszáguldott az előszobába, és akkora hévvel tépte fel az ajtót, hogy majdnem felkenődött az igencsak meglepődött Leeteuk izmos mellkasára.
- Ja, csak te vagy az – legyintett lemondóan, azzal visszaballagott az ebédlőbe, és újra elfoglalta előbbi pozícióját.
- Ezt meg mi lelte? – fordult Leeteuk az időközben kiérő Sungmin felé.
- Éhhalál!
- Oh, vagy úgy – nevetette el magát a fiú.
Jól ismerték e téren barátjukat. Hyukjae képes volt annyit enni, mint ők hárman együttvéve. És nagyon kényes volt a kajájára. Ha valaki akárcsak egy falatot is el mert venni belőle, annak annyi volt.
- Mi ez a kupaktanács az ajtóban? – szólalt meg mögöttük egy ismerős hang.
- Szia Heechul – üdvözölte mosolyogva Sungmin.
- Szia édes – lehelt gyengéd csókot ajkaira Leeteuk.
- Szóval? – kérdezte ismét Heechul, miközben átkarolta szerelme derekát.
- Semmi különös, csak Hyukjae áll az éhhalál küszöbén – magyarázta el Sungmin a helyzetet. – Ha látnád kiterülve az ebédlő asztalán… – Ahogy felidézte a látványt, újra nevetnie kellett.
- Á, szóval csak a szokásos – mosolygott Heechul.
- Mondjuk, már én is elég éhes vagyok – húzta el a száját Leeteuk. – Ma megint tiszta bolondok háza volt, ebédelni se volt időm.
Ám ekkor mintegy varázsütésre egy motor parkolt le a házuk előtt. Mielőtt még akár egy lépést is tehettek volna, egy kengyelfutó gyalogkakkuk száguldott el közöttük, aki pontosan úgy nézett ki, mint az ő Hyukjae barátjuk. A madárka már vette is át a pizzákat, meg a két tiramisut, ám ekkor váratlan akadályba ütközött.
- Minnie! – kiáltott oda a fiúnak. – Tudnál jönni fizetni?
A szőke hajú fiú csak mosolyogva megrázta a fejét, és már indult is, hogy barátja aztán végre rávethesse magát a vacsorájára.
Mind a négy fiú bement a házba, míg Leeteuk és Heechul kezet mostak, addig Sungmin és Hyukjae megterítettek, majd leültek, és nekiláttak vacsorájuknak.
A leggyorsabban Hyukjae lapátolta be a pizzáját, Leeteuk ellenben még akkor is az utolsó szeleten nyammogott, amikor a többiek már rég befejezték az evést. Heechul kissé felháborodott, amikor meglátta, hogy a két szőke fiúnak desszertje is van.
- Ez nem fair, én miért nem kaptam? – durcizott.
- De hisz nem is szereted a kávét – nézett rá meglepetten Sungmin.
- Pff, mert más desszert nem volt, mi?
- Ne haragudj, Heechul – szégyellte el magát Sungmin. – Nem is gondoltam rá, hogy titeket is megkérdezzelek.
- Jellemző – morgolódott még mindig Heechul.
- Hee, fejezd be! – nézett rá megrovóan Leeteuk. – Úgyis állandóan azt hangoztatod, hogy vigyáznod kell a vonalaidra. Akkor meg ne akarj süteményt enni!
- Egy szelet azért belefér!
- Az esti pizza már épp elég bűnözés volt.
Heechul duzzogva elfordult, érezvén, hogy ezúttal ő maradt alul. Leeteuk nem foglalkozott vele, tudta, hogy a srác nemsokára úgyis újra a régi lesz. Heechul hangulatingadozásait nem volt egyszerű követni. Őszintén szólva, a srácnak iszonyú mázlija volt Leetuekkel, aki roppant nyugodt és türelmes fiú volt.
- Mondd csak, Hyukjae, – fordult feléje – mi volt az állásinterjún?
- Megkaptam az állást – válaszolt a fiú két kanál tiramisu között.
- Ez nagyszerű, gratulálok!

- Köszönöm.
- Hát, azért nem egészen azt, amire jelentkezett – szúrta közbe Sungmin.
- Hogyhogy? Ezt most nem értem - zavarodott össze Leeteuk.
- Személyi asszisztensnek vett fel maga felé a főnök – magyarázta Hyukjae.
- Az nem semmi! Te aztán nem vesztegeted az idődet, Hyukie, rögtön magasra törsz! – nevette el magát Leetuek.
- Hát, nem tudom, kissé fura a főnök – húzta el a száját Hyukjae.
- Minden főnöknek vannak dilijei, emiatt ne aggódj. Én erről órákig tudnék mesélni.
- Ó, szerintem remekül ki fognak jönni egymással – vigyorgott Sungmin.
- Viszont azt hiszem ideje aludnunk menni, legalábbis, ami engem illett. Hosszú napom volt, és a holnapi sem lesz könnyebb - nyomott el egy ásítást Leeteuk.
- Nekem meg szükségem van a 8 óra alvásra, különben szürke és fénytelen lesz a bőröm. És azt ugye az én helyzetemben nem engedhetem meg magamnak - magyarázta olyan nagy hévvel a többieknek Heechul, mintha azokat akár egy fikarcnyit is érdekelné a fiú bőrének állapota.
Leeteuk, aki leginkább érintett volt az ügyben, már többször magyarázta neki, hogy nem kéne annyit a külsejével törődnie, és főleg nem mindenféle kence-ficét az arcára kennie, de mindhiába. E tekintetben Heechul ügyet se vetett rá.
- Én is lefekszem, túlságosan ideges vagyok, na meg holnap még véletlenül se szeretnék elkésni.
- Én még nem vagyok, fáradt azt hiszem megnézek egy filmet lefekvés előtt.
- Mázlista - dünnyögte Heechul.
Sungmin csak vigyorgott. Az ő munkája nem követelte meg, hogy minden reggel korán keljen, amiért a többiek nagyon tudták irigyelni.
- Ha még ilyen energikus vagy, akkor akár el is mosogathatnál - mosolygott rá angyali arccal Hyukjae.
- Hééé! - kiáltott fel Sungmin, morcos szemekkel nézve a többiekre, de egy fél perccel később tekintete máris megenyhült, és újra a régi volt. - Oké, rendben - egyezett bele egy nagy sóhaj kíséretében.
- Akkor mi megyünk is - pattantak fel gyorsan a többiek, mielőtt még a fiú meggondolná magát. - Jó éjszakát.
- Jó éjt - köszönt el tőlük Sungmin.
Szerencsére nem volt sok mosogatnivaló, azt a néhány tányért és poharat, pár perc alatt elmosta.
Utána kiment a nappaliba, kiválasztott egy filmet a polcról, berakta a dvd lejátszóba, majd leheveredett a kanapéra és megnyomta a lejátszás gombot. Az akciófilm, amit választott igencsak izgalmas volt, így nemsokára fekvő helyzetből feltornászta magát ülő állapotba. De azért a vége felé már ásítozni kezdett. Mikor befejeződött a film, visszatette a helyére, majd elment ő is aludni.