6. rész - Játék, szenvedély, félelem

Visszatérve az irodába, a fiúk újból nekiláttak a munkának. Donghae gyanakodva méregette a mellette lévő iratkupacot.
- Nem volt ez kisebb mikor elindultunk?
- Ha arra célzol, hogy miközben ti ebédeltetek, én hozzácsempésztem még egy kis aláírnivalót, akkor a válaszom: nem.
Daeho elé rakta a következő aláírandó szerződést, majd vázolta, hogy miről is van szó benne. Donghae időként bológatott és nagyon igyekezett, hogy ne kalandozzon el a figyelme, ami egyáltalán nem volt könnyű.
Különben is miért kell Daehonak mindent elmagyaráznia? Nem elég, ha eléteszi, ő meg aláírja? A férfi úgyis elolvassa őket, és nem engedné, hogy olyat írjon alá, ami árt a cégnek. Daeho sokkal jobban képben van, mint én.
De hangosan egy szót se szólt. Nem akarta megint kihúzni a gyufát a férfinál, hisz rengeteget segít neki, és ezzel ő maga is tisztában volt. Más már rég beárulta volna az apjánál, de Daeho arra a kérdésére, hogy a fia hogyan boldogul a cég vezetésével, mindig roppant diplomatikus választ adott, és ezért Donghae nagyon hálás volt neki.
Hyukjae fölöttébb meg volt elégedve magával. Egész jól teljesít, rögtön az első napján. A többiek biztosan büszkék lesznek rá, ha megtudják. A hyungjai mind olyan keményen és szorgalmasan dolgoztak, nem maradhatott le mögöttük.
A papírtömeg időközben szép lassan megfogyatkozott, míg nem Daeho az utolsó iratot rakta le Donghae elé. A fiú gyorsan aláfirkantotta, majd kinyújtóztatta fáradt végtagjait.
- Na végre! – kiáltott fel. – Azt hittem már sosem fogynak el.
- Minden elismerésem, Donghae. Ma igazán kitettél magadért – mosolygott rá Daeho.
- Köszönöm – vigyorgott Donghae, és bár nem mutatta ki, de az igazság az volt, hogy nagyon is jól esett neki a férfi dicsérete.
- Akkor mehetünk is, ugye? – Meg se várva a választ, felugrott, elkapta Eunhyuk karját, és az ajtó felé kezdte el húzni. – Akkor holnap, Daeho, jó éjt.
- Viszlát, Daeho – köszönt el Hyukjae is, miközben igyekezett megtartani az egyensúlyát, ami Donghae tempója mellett nem volt valami könnyű.
- Biliárdoztál már valaha? – kérdezte tőle Donghae, miközben rátenyerelt a lift hívó gombjára.
- Még nem.
- Akkor most megtanítalak.  Én leszek a mestered! – húzta ki magát büszkén.
- De, kérlek, bánj velem kesztyűs kézzel! – vigyorgott rá Hyukjae.
- Hmm, ezt még meggondolom - tett úgy Donghae, mintha erősen gondolkodna rajta.
Kinyílt a lift ajtaja, mindketten beléptek, majd Donghae megnyomta a földszint jelzésű gombot.
Hamar leértek, majd kijutva az épületből, a legközelebbi zebrához siettek, hogy át tudjanak menni a szemközti oldalra.
Néhány perccel később már a biliárdszalon ajtajában álltak. A helység elejében egy kisebb bárpult állt, ahol sör, bor és néhány rövid ital mellett, szendvicsek és nassolnivalók kisebb választékával várták a vendégeket. A teremben összesen nyolc darab billiárd asztal állt, a golyók a zöld szöveten, háromszög alakban, kezdésre készen helyezkedtek el.
Donghae odament a bárpulthoz, kapott két dákot, majd a leghátsó asztalhoz ment, nyomában Hyukjae-val.
- Akkor most elmagyarázom neked a játék menetét. – Hyukjae bólintott. – Arra is van szabály, hogyan kell eldönteni, hogy ki kezdjen, de szerintem egyszerűbb, ha felváltva kezdünk, és kész. A fehér golyóval kell belöknöd a színes, vagy csíkos golyókat. Az elején van egy kezdőlökés. Utána golyócsoportot kell választani, csíkossal vagy színessel lehetsz. Az a nyertes, aki saját golyócsoportjának mindegyik golyóját belöki, majd a végén a fekete nyolcast is, ez egyik csoportba se tartozik. Bármelyik golyót bármelyik lyukba be lehet lökni, azonban csak akkor lehet folytatni a lökést, ha az adott golyó az előre bemondott lyukba esik be. A fehér golyó viszont nem eshet bele a lyukba. Van még néhány apróság, de egyenlőre legyen elég ennyi. Minden világos, vagy van kérdésed?
- Nem, nincsen.
- Akkor kezdjünk.
Odaálltak az asztal két oldalára. Hyukjae kezébe vette a dákot, és az asztalra helyezte. Próbálta beállítani a jó szöget, de nem igazán sikerült neki. Donghae egy ideig mosolyogva figyelte próbálkozásait, majd mögé lépett, és kezeit a fiú két kezére helyezte.
- Nézd csak, így tartsd! - helyezte Hyukjae ujjait megfelelő állásba. A fiú bólintott válaszképp, majd Donghae még mindig a fiú ujjain tartva az övéit, meglökte a golyót, amely nekiütődve a többinek, szanaszét szórta őket az asztalon. - Megpróbálod egyedül is? - nézett kérdően Hyukjae-ra.
- Igen... bár megpróbálhatnánk még egyszer együtt. - Hyukjae maga se értette miért mondta ezt, de valahogy kellemes érzéssel töltötte el a másik közelsége.
Nem vagyok normális, hogy ilyen gondolataim támadnak.
Donghae elmosolyodott, összeszedte a golyókat, visszahelyezte háromszög alakba, majd ismét Hyukjae mögé állt. Miután a fiú felvette a helyes pozíciót, Donghae még igazított rajta egy kicsit, majd Hyukjae ez alkalommal egyedül lökte el a fehér golyót.
- Megy ez neked!  - dicsérte a fiút. - Na melyikkel akarsz lenni?
- A csíkossal.
- Rendben. Na, akkor most viszont teljesen egyedül.
- Oké.
Hyukjae kissé izgult, de a következő lövésével sikerült az egyik csíkos golyót a lyukba juttatnia.
- Nagyon jó! - nézett rá elismerően Donghae.
- Ááá, ez csak a kezdők szerencséje - szerénykedett Hyukjae.
- Vagy született őstehetség vagy - nevette el magát Donghae.
- Vagy csak jó a mesterem - kontrázott rá a másik.
- Na, igen, ez könnyen lehet - dugta ki kissé oldalt játékosan a nyelvét Donghae.
Hyukjae elnevette magát. Nem gondolta volna még a nap elején, hogy a végére ilyen jól fogja érezni magát. Bár Donghae-n korántsem könnyű kiismernie magát az embernek, de igazán kedves srác.
A végén még barátok leszünk.
- Hé, Hyukjae, ne bambulj, hanem lökj! Én is szeretnék játszani - verte fel gondolataiból Donghae kissé türelmetlen hangja.
- Bocs - kért elnézést. Helyezkedett és megint lökött, de ezúttal nem talált bele a lyukba.
- Én jövök!
Donghae örült, hogy végre ő van soron. Helyezkedett, majd dákójával meglökte az asztal jobb oldalán álló fehér golyót. Hyukjae nem győzött csodálkozni mikor a fiú már negyedszerre egymás után talált be a lyukba. Bizonyára sok időt tölthetett biliárdtermekben mielőtt el kellett foglalnia a cég vezetői székét.
Az első menetet egyértelműen Donghae nyerte, és bár már elég későre járt az idő, Hyukjae csöppet sem érezte magát fáradtnak. Élvezte a fiú társaságát, és hosszú idő óta, talán most először lazított ő is igazán.

- Megjöttem!  - kiáltotta el magát Leeteuk, ahogy belépett a bejárati ajtón. Néma csend volt a válasz, ebből arra következtetett, hogy még nincs itthon senki. Órájára nézett, melynek digitális kijelzője öt óra tíz percet mutatott.
Igaz is, Minnie még nem lehet itthon, most megy a műsora.
Heechulnél sosem lehetett tudni, hogy ér haza, függött attól is, hogy aznap este éppen volt-e előadásuk, de az is előfordult, hogy egy-egy próba húzódott el nagyon.  
De Hyukie lassan haza kellene, hogy érjen.
Bár már igencsak éhes volt, nem volt kedve egyedül vacsorázni. Kiment a konyhába, kinyitotta a felső szekrény ajtaját, és kivett egy csokit, majd visszament a nappaliba és leheveredett a kanapéra. Kezébe vette a hifi távirányítóját, bekapcsolta, és a rádióra állította.  Kibontotta a csokit, és lehunyt szempillái alól Sungmin műsorát hallgatta. Ha tehette mindig hallgatta, szerette a fiú műsorát. Ám pár perc múlva felkapta fejét az ismerős névre.
- Wookie? - csodálkozott. - Hát ő meg, hogy kerül oda? Hisz Minnie műsorában nem szoktak idolok szerepelni.
Most még nagyobb érdeklődéssel hallgatta az adást. Látásból ismerte a fiút, az ő csapatának is ugyanannál a kiadónál volt szerződése, ahol Leeteuk dolgozott. Néhányszor már összefutottak az SM épületében, de hosszabban még sosem beszélgettek.
- Milyen kis félénk - mosolyodott el Leeteuk, ám az adás előre haladtával kezdett megváltozni a véleménye. - Egész belejött a végére.
Épp arról kérdezte egy rajongó Ryeowookot, hogy mivel foglalkozna most, ha nem énekelne, de a válaszról elterelte Leeteuk figyelmét a bejárati ajtó nyikorgása. Apró puffanás, majd néhány másodperc múlva, egy vidám szempár és egy mosolygós arc kukucskált be a nappaliba.
- Szia, édesem - köszöntette kedvesét.
- Szia, szerelmem. - Heechul a kanapéhoz sietett, majd rögtön be is fészkelte magát Leeteuk ölébe. Fejét a fiú vállára hajtotta, jobb karjával pedig nyakát karolta át. - Milyen napod volt?
- Egész nyugis, ma nem volt sok munka. És a tiéd? - érdeklődött, miközben egyik kezével átkarolta, a másikkal pedig a fiú ujjaival kezdett el játszani.
- Új színdarabot kezdtünk el próbálni.
- Igen? Melyiket?
- A Hamletet.
- Az jó darab. És te kinek a szerepét játszod?
- Horatioét.
- Az ki?
- Hamlet legjobb barátja. Még ezt se tudod?
- Bocs, nem nagyon konyítok az angol irodalomhoz.
- Pedig nem ártana. De akkor mégis mihez konyítasz?  - emelte fel a fejét Leeteuk válláról, egyenesen a fiú szemeibe nézve.
- Mondjuk ehhez - hajolt oda Heechulhoz, ajkait a fiú ajkaira tapasztva, forró, érzéki csókban részesítette.
- Igen, ezt tényleg profi szinten űzöd, hagyd is az angol irodalmat - mormolta két csók között.
Leeteuk csókjai egyre vadabbá váltak, Heechul érezte, ahogy feltör benne a vágy.
- Magamban akarlak érezni - súgta a fiú fülébe.
Leeteuk válaszképpen lehúzta róla a pólóját. Kezét végighúzta a fiú felsőtestén, majd apró csókokkal kezdte beborítani. Keze közben lejjebb csusszant. Heechul kéjesen felnyögött mikor megérezte a fiú ujjait férfiasságán.
A szenvedélyes pillanatnak Leeteuk mobiljának csörgése vetett véget.
- Ne vedd fel! - sóhajtotta Heechul.
- Muszáj! Lehet, hogy fontos.
Leeteuk kinyújtotta karját a kanapé mellett álló asztalka felé, és felkapta telefonját.
- Halló - szólalt bele. - Szia Onew.
- Ki más is lehetne! - mászott ki morcosan Leeteuk alól Heechul.
- Nem, egyáltalán nem zavarsz. Mondd csak!
- Na persze! Még, hogy nem zavar! - mérgelődött egyre jobban Heechul.
Leeteuk szúrós pillantást vetett a fiúra, de az durcásan elfordította a fejét.
- Mi? Te jó ég!... Jól tetted, hogy felhívtál... Melyik kórházban van?... Máris indulok... Be akarok menni... Rendben. Szia, Onew.
- Mi az, mi történt? - nézett rá immár aggódva Heechul. A kórház szó hallatára ő is felkapta a fejét, és az előbbi durcizása másodpercek alatt tovaszállt.
- Key-t autóbaleset érte. Most azonnal bemegyek a kórházba - pattant fel a kanapéról. - Ne haragudj, Heechul, majd máskor folytatjuk.
- Persze, semmi baj. De várj, én is veled megyek!
- Velem akarsz jönni? - állt meg egy pillanatra Leeteuk, döbbent szemeket meresztve a fiúra.
- Igen. Mi ebben a meglepő? Jó-jó, sosem voltak a szívem a csücskei, de azért azt nem akarnám, hogy bármelyiknek baja történjen.
Leeteuk bólintott, felkapta a kocsi kulcsot az asztalról, és máris rohant ki az autóhoz. Heechul gyorsan bezárta a bejárati ajtót, majd sietett kedvese után.
Az igazság az volt, hogy Heechul két dolog miatt akart Leeteukkel tartani. Egyrészt kisebb lelkiismeret furdalása támadt, amiért olyan mérges lett Onew hívása miatt, pedig most komoly volt a baj. Másrészt pedig nem akarta Leeteuköt ilyen állapotban egyedül elengedni, pláne nem úgy, hogy ő vezet. Jobb, ha ül mellette valaki, aki vigyáz rá.
- Nyugi, Teuk, nem lesz semmi baja - próbálta nyugtatgatni a fiút.
Leeteuk rámosolygott, hálás volt Heechulnek a támogatásáért, és csak remélni merte, hogy igaza lesz a fiúnak.
Szerencsére a kórház nem volt messze, és a forgalom se volt túl nagy, így hamar megérkeztek. Leeteuk lent a recepción megérdeklődte, hogy hol van Key, majd felsiettek Heechullal a második emeletre.
- Sziasztok fiúk! - köszönt nekik, ahogy odaért hozzájuk. - Hogy van Key?
- Épp most műtik. Az orvos szerint nincs életveszélyben, de súlyos sérüléseket szenvedett.  - Onew hangja gyenge volt akár a reggeli harmat, szemei sírástól vöröslöttek, akárcsak a többieké. Jonghyunt Taemin tartotta a karjaiban, a fiú teljesen össze volt törve. Arca még most is könnyektől ázott, izmos, erős teste reszketett a félelemtől, és hangtalan zokogásától. Taemin a hátát simogatta, próbálta csitítgatni a fiút, miközben ő maga is könnyeivel küszködött. Sírt a szíve Key-ért, és Jonghyun szenvedése miatt is. Bármit megtett volna, hogy ne kelljen barátját ilyen állapotban látnia. Minho ott állt a két fiú mögött mintegy védőbástyaként, ha bármikor szükségük lenne rá.
- Sziasztok! - köszönt Heechul is. Onew egy pillanatra meglepődött, a fiú láttán, majd biccentett neki köszönésképpen, akárcsak a többiek, kivéve Jonghyunt. De Heechul emiatt most egyáltalán nem haragudott a fiúra, valószínűleg el sem ért hozzá Heechul köszönése, amilyen állapotban volt.
- Köszönöm, hogy bejöttél - mosolygott erőtlenül Leeteukre Onew.
- Ez csak természetes - szorította meg gyengéden a fiú karját, kifejezve együttérzését.
Tekintetüket a műtő feletti lámpára függesztették, melynek vérvörös fénye jelezte, hogy még tart az operáció.
Nem tudni mennyi idő telt el így, órák, vagy pusztán csak percek, de egyszer csak kihunyt a fény. Taemin Jonghyun fülébe súgta, hogy végett ért az operáció.  A fiúk tekintetüket a műtő ajtajára szegezték, arra várva, hogy kinyíljon az, és végre megtudják a műtét eredményét.

5. rész - Jelen, jövő, múlt. Fájdalom, vágy, bilincs.

- Leeteuk, Leeteuk - futott a fiú felé mosolygó arccal Onew. - Képzeld, az SM Town keretében Kínába megyünk, aztán meg Thaiföldre. Olyan izgatott vagyok.
- Ez nagyszerű hír! Annyira örülök nektek.
- Köszi.
- És megvan már a koncertek dátuma?
- Igen, szeptember 13 és február 7.
- Addig még van idő. Nekem is kell majd mennem?
- Kell? - szomorodott el hirtelen Onew arca. - Ezt úgy mondott mintha nem szeretnél velünk lenni, és csak kényszerből tennéd.
- Ahj, Onew, tudod, hogy ez nem így van. Imádok veletek lenni, és hálás vagyok a sorsnak, hogy a ti asszisztensetek lehetek.
- Na így már mindjárt más! - ragyogott fel újra Onew mosolya. - Különben is, te nem is munkatárs vagy már, hanem szinte csapattag, és barát - pirult bele kissé az utolsó szóba.
- Ezt én is pontosan így érzem! - erősítette meg Leeteuk a másikat érzéseiben.
Onew nagyszerű vezető volt: kedves, mosolygós, vidám, felelősségteljes srác. Kellemes személyisége rögtön első alkalommal megnyert magának minden embert. Rengeteget dolgozott, mindent megtéve a csapat sikeréért. Társai mindenben számíthattak rá, a végsőkig kiállt értük, de ugyanez visszafelé is igaz volt. Komolyan vette a munkáját, és keményen dolgozott, de megvolt benne a vidámság, és a játékosság is. Ugyanúgy benne volt a bolondozásokban, akárcsak a többiek, de jó érzékkel húzta meg a határt, és fogta vissza őket, anélkül, hogy ünneprontónak tűnt volna, vagy elvette volna a jókedvűket.
- Akkor jó! Gyere, együnk valamit - indult el a fiú. - Meghívlak!
- Kösz, Onew.
- Na, és mihez lenne kedved?
- Hmmm, nem is tudom - állt meg egy pillanatra Leeteuk. Fejét kissé oldalra billentette, és láthatóan nagyon mélyen elgondolkodott eme fontos kérdésről.
- Mikor voltunk múlthéten azon a tv felvételen, az egyik staffos ajánlott egy éttermet, ahol isteni barbecue-t készítenek - csillant fel szeme a hirtelen jött ötlettől, majd elővette telefonját, és nyomogatni kezdte rajta a gombokat. - Pedig tudom, hogy elmentettem valahova a címet...Na meg is van! Nincs is messze innen. Mit szólsz hozzá, Onew? Kipróbáljuk?
- Nekem tetszik az ötlet. Menjünk.
- És velem mi lesz? Engem itt hagytok? - szólalt meg ekkor egy kissé nyafogós, ugyanakkor mérgesnek is tűnő hang a hátuk mögül.
- Dehogy hagyunk! Nyugodtan velünk jöhetsz - fordult a fiú felé mosolyogva Onew.
- Hyuuung! Ti vagytok a legjobbak! - ugrott amaz Onew nyakába.
- Taemin, szállj le rólam! - próbált Onew nevetve kibontakozni a legkisebb öleléséből, mire az csak még szorosabban nyalábolta át a nyakát. - Minnie, megfojtasz!
- Bocsánat - engedte el végre hyungját, majd Teukhoz lépett, aki ösztönösön hátrálni kezdett a fiú ölelő karjai láttán, de számára se volt menekvés.
- Na, most már akkor tényleg indulhatunk - lépett egyet előre Onew, de ekkor egy újabb panaszos hang ütötte meg a fülét.
- Cöh! Na szép! Minket meg lazán itt hagynak! - És ez a hang most kétségtelenül nagyon mérges volt.
- Nem is tudom, hogy juthatott eszembe ilyen főbenjáró bűn - sóhajtott fel Onew, és úgy érezte, ahogy a tüdejéből kiáramló levegő, úgy szállnak az esélyei is egyre messzebb, hogy valaha még eljut abba az étterembe.
- Jonghyun, ne morogj már megint. Ugyan miért kéne nekünk mindig mindenhova együtt mennünk? - nézett rá megrovó tekintettel kedvese.
- Hát, azt mindjárt sejtettem, Key, hogy te inkább Jonghyunnal akarnál kettesben maradni, mint mindig! - nézett a fiúra lángoló tekintettel a legkisebb.
- Én nem úgy értettem Taemin - próbált volna Key magyarázkodni, de már késő volt. Minnie sértődötten nézett el a másik irányba. - Én csak arra gondoltam, hogy nincs abban semmi rossz, ha csak így hármasban akartok együtt enni - tette hozzá még halk hangon.
Egy pillanatra megfagyott a levegő, és Jonghyun haragjának céltáblája immár Taemin volt, illetve a fiú újabb hisztije.
Nem hiszem el, hogy már megint ezt teszi. Pedig tudja, hogy ez mennyire rosszul esik Key-nek, mégse bírja megállni, hogy ne szóljon be neki. Ráadásul barátok. Kutya legyek, ha értem ennek a fiúnak a gondolkodásmódját.
Key-re nézett, aki bánatos tekintetével a földet pásztázta, miközben cipője orrával lyukat próbált ütni az előtér kemény kerámialapjába. Keze már megindult, hogy átölelje a fiút, de aztán hirtelen megtorpant, rájött, jobb, ha most mégsem teszi. Taemin felé sandított, de a fiú még mindig nem változtatott az előbb felvett testtartásán.
Az igazság az volt, hogy nem tudott igazán haragudni rá. Amikor kiderült, hogy ők öten alkotnak majd egy bandát, összeköltöztek, és elkezdtek felkészülni a debütálásukra. Taemin, aki még csak középiskolás volt ekkor, a legfiatalabb volt közülük. Neki volt a legnehezebb elszakadni otthonról, a szüleitől, a barátaitól. Ám ők ketten a kezdetektől fogva remekül kijöttek egymással, és egy idő után a hyung kifejezésnek valódi tartalma lett, és Taemin úgy érezte, mintha Jonghyun tényleg a bátyja lenne. Szinte minden idejüket együtt töltötték, és Taemin minden problémájával a fiúhoz fordult. Ezért is fájt neki annyira, amikor ők ketten Key-vel összejöttek. Taeminre innentől kezdve kevesebb ideje jutott, és ezt a fiú nagyon rosszul viselte. Ő csak magának szerette volna Jonghyunt, és nem akart rajta senkivel sem osztozkodni. Taemin Key-t is nagyon szerette, és szerencsére az azóta eltelt fél év alatt javult a helyzet, de Minnie néha még most is ki-kibukott. Szerencsére Minho pátyolgatni kezdte a maga módján, és mindig tudta, hogy tegye rendbe a fiút.
Most is igazán itt lehetne, hol kódorog ilyenkor ez a srác?
Jonghyun gondolatmenetét Onew gyomrának korgása zavarta meg, amelyet tisztán hallott, annak ellenére is, hogy a másik eléggé messze állt tőle.
- Menjünk már enni, éhen halok! - szorította Onew mindkét karját gyomrára.
- Máris indulunk - nyugtatta meg Leeteuk, majd Key-ék felé fordult. - Akkor jöttök ti is? 
Jonghyun kérdően Key-re nézett, akinek fogalma se volt, mit válaszoljon.
- Persze, hogy mennek. Majd én elviszem őket. Úgyse férünk be mindannyian egy autóba - bukkant fel hirtelen a semmiből Minho.
- Akkor te meg velünk jössz, Taemin - szólt neki oda Leeteuk, azzal elindult az ajtó felé, Onew pedig lelkesen követte, most, hogy végre esélyt látott rá, hogy még ebben az életben ételhez juthat.
- Te pedig tartogasd a durcáskodást a rajongóknak, a fellépésekre - lépett oda Minho Taeminhez, egészen közel hajolva a fiú arcához, egyenesen szemeibe mélyesztve tekintetét. - Irtó szexi vagy ilyenkor, ugye tudod? - vetett rá csábos pillantást.
- Te meg hülye vagy! Inkább a hölgy rajongóidnak hagyd meg ezt a dögös nézést! - lökte el magától mérgesen a fiút, és Leeteukék után sietett.
Minho felnevetett. Imádta ilyenekkel szívatni Taemint. Bár Onew-t egy kicsit sajnálta, most biztos egész úton puffogni fog neki.

- Nos, ma megtudjátok, melyik lesz a következő darab, amit színpadra állítunk. Ez pedig nem más... mint a Hamlet.
A rendező, Ilsung kijelentésére elégedett morajlás futott végig a színészek között. Nem ez volt az első eset, hogy Shakespeare művet adnak elő, szerették az angol író drámáit.
- És akkor most jöjjön a szereposztás. Junghwa játssza Hamlet szerepét, Eunsun Opheliat, Heechul Horatiot, Hamlet barátját...
Heechul kissé csalódott lett a hír hallatára, jobban örült volna, ha a főszerepet játszhatja el, de gyorsan elhessegette negatív gondolatait. Végül is, Horatio szerepe se olyan rossz.
Remélte, hogy egyszer eljön az ő ideje is, és ha most jól teljesít, akkor talán a következő színdarabban már tényleg főszerepet játszhat. Bár, ami igazán nagy álma volt, az egy filmszerep. Szívesen kilépett volna a színházak világából, hogy a filmvásznon is kipróbálhassa magát. De ez egy ideig még biztosan várat magára. Előbb itt kell megmutatnia, mit tud. Csakhogy Heechul nem volt éppen az a türelmes fajta ember.
- Gratulálok, Hee - ment oda hozzá a megbeszélés után egyik jó barátja, Yongson. A fiú szintén színész volt, de korántsem olyan tehetséges, na, meg elégedetlen fajta, mint Heechul.
- Kösz, Yongson.
- Nem tűnsz maradéktalanul boldognak.
- Szívesen eljátszottam volna Hamlet szerepét, na de majd legközelebb. Addig is nézzük meg magunknak ezt a Horatio gyereket - nevette el magát Heechul.
- Remekelni fogsz a szerepedben!
- Ez nem is volt kérdéses - szegte fel fejét a fiú. Így oldalprofilból még gyönyörűbb volt, már ha ez egyáltalán lehetséges. - Gyere együnk valamit Yongson.
- A szokásos helyre?
- Aha.
A két fiú mosolyogva lépett ki a színház kapuján, a szikrázó nap fénye csak még szebbé tette az előttük kibontakozó várost.

- Oké, most már megvagyok nagyjából a felével, tarthatnánk egy kis szünetet? Ehetnénk végre valamit, éhen halok - nézett kérlelően Hyukjae-ra.
- Hmmm - gondolkodott el amaz.
- Légyszíves - nézett rá kiskutya szemekkel Donghae.
- Jól van. Végül is egész jól állunk.
- Ha azt vesszük eddig mennyit dolgozott, akkor fantasztikusan - súgta Hyukjae fülébe Daeho, hogy Donghae még véletlenül se hallja meg.
Még a végén elbízná magát - mormolta maga elé.
- És hova menjünk ebédelni? - kérdezte izgatottan Donghae, örült annak, hogy végre kiszabadulhat egy kicsit az iroda unalmas, szürke falai közül.
- Én rád bíznám magam, az a palacsintázó is szuper hely volt - lelkendezett Hyukjae.
- Akkor elviszlek titeket egy jó kis étterembe.
- Én sajnos ki kell, hogy hagyjam, még el kell intéznem egy-két dolgot - sajnálkozott Daeho.
- De aztán te is egyél valamit. Vagy hozzunk neked ebédet az étteremből?
- Nem, kösz, megoldom. Majd átugrom ide, az egyik közeli kajáldába.
- Rendben. Akkor gyere, menjünk Hyukjae.
A két fiú lement a lifttel az épület parkoló szintjére. Hyukjae újra megcsodálta a gyönyörű szép autót mielőtt beszállt. Majd elindultak, az egyenlőre még csak Donghae által ismert cél felél. Nem telt sok időbe, és oda is értek az étteremhez.
- A bulgogijuk mennyei, meg kell kóstolnod - dicsérte Donghae miközben leparkolta az autót.
- Ha te mondod! Megbízom az ízlésedben - szállt ki az autóból Hyukjae, majd elindultak a bejárat felé.
- Annyeonghaseyo - köszöntek mikor beléptek az étterembe. Egy kedves kis öreg hölgy sietett eléjük. - Ebédelni szeretnénk - hajolt meg Donghae.
- Tessék parancsolni, erre jöjjenek - indult el a hölgy előttük, odakísérve őket egy szabad asztalhoz.
Miután leültek, a hölgy átnyújtott neki két étlapot.
- Köszönjük, de már tudjuk mit kérünk - adta vissza őket Donghae. - Két adag bulgogit kérnék, meg egy kancsó zöld teát.
- Egy kis türelmet kérek. Máris hozom.
- Köszönjük szépen.

Miután magukra maradtak Hyukjae körbenézett. Az étterem nem volt túl nagy, csupán néhány asztal és szék fért el bennük. A falakat vidám történeteket ábrázoló festmények borították, kellemes érzetet keltve az emberben. Az asztalokat borító terítőkön látszott, hogy kézzel varrták őket, bizonyára saját készítésűek voltak.
- Szeretem az ilyen kis családias hangú éttermeket. Na meg a házi kosztnál nincs is finomabb - mosolyodott el Donghae.
- Nagyon barátságos hely. De mondd csak, hogy bukkansz rá ezekre az éttermekre? Úgy értem... - hallgatott el zavartan Eunhyuk.
- Miért nem drága luxus éttermekben eszek, holott megtehetném? - fejezte be a fiú mondatát Donghae. - Mert sokkal jobban szeretem az olyan helyeket, ahol tényleg figyelnek a vendégre, ahol az ételeket szeretettel készítik, és nem csak szalagsoron, mint valami gyárban, csak azért, hogy minél több vendéget szolgálhassanak ki. Az ilyen, családi tulajdonban lévő helyeknek mindig van valami különös varázsuk, nem gondolod?
- Igazad lehet - helyeselt Hyukjae. - Be kell vallanom nagyon más vagy, mint gondoltam.
- Bizonyára nem ilyennek képzelted egy nagy vállalat vezetőjét.
- Hááát...nem teljesen. Bár még egyet sem ismertem ezelőtt.
- Tudod nehezen viselem a kötöttséget. Tudom, hogy nagyon sokszor viselkedem gyerekesen - nevetett fel zavartan Donghae. - Talán Daeho mesélt róla, hogy eredetileg nem én vezetném a céget, hanem a bátyám.
- Igen, említette. Aztán másképp alakultak a dolgok, de azt nem mondta miért.
- A testvéremmel mindig is jóban voltunk, habár nem tudtam annyi időt tölteni vele, mint szerettem volna. Ő volt az elsőszülött fiú, így már kiskorától kezdve szigorú nevelésben részesítették. Felkészítették, hogy egy nap majd átvegye a családi vállalkozást, amely már akkor sem volt kicsi. Én sosem nehezteltem emiatt a bátyámra, nem volt emiatt nézeteltérésünk. Őszintén szólva nem is vágytam rá, hisz így szabadon élhettem, és szinte azt tehettem, amit csak akartam. Apámnak egyetlen kikötése az volt csupán, hogy ne tegyek semmi olyat, ami kínos lenne, vagy szégyent hozna a családra. Mindkettőnket nagyon szeretett, engem sem tekintett kevesebbnek, vagy hanyagolt el, csak azért mert másodszülött fiú voltam. És bár néha úgy éreztem a bátyám tart egy kis távolságot velem szemben, jó viszonyban nőttünk fel.
Aztán eljött az idő, mikor bátyámnak ideje volt megházasodnia. A lány, akit kinéztek neki, nagyon jó családból való volt, és vállalataink kölcsönösen segíteni tudták egymást. Én elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaki szerelem nélkül házasodjon meg, de bátyám számára ez egyáltalán nem volt furcsa. Gondolom azért, mert már kiskorától fogva ezt nevelték belé. Így hát először eljegyezték egymást, aztán később össze is házasodtak. És bár nem szerelemből köttetett frigy volt, de hamar megkedvelték egymást a lánnyal, aki nagyon kedves, és igencsak szép volt, és egyáltalán nem volt elkényeztetett. Csak egy probléma volt vele, az, hogy egyke volt. Így bátyám lett a családja cégének örököse. És mivel bár a két vállalat kölcsönösen kiegészítette egymást, de összevonni nem lehetett, ezért apám kinevezett a mi cégünk örökösének.
Az életem egyik napról a másikra megváltozott. Le kellett mondanom mindenről, amit addig szerettem. Egy vállalat leendő örököse, nem járhat vad bulikba hajnalig, és nem motorozhat ismeretlen utakon, bele a vak éjszakába. Egyre több kötelezettségem lett, és egyre kevesebb szabad időm. A barátaim elmaradoztak mellőlem, hisz akárhányszor hívtak, mindig vissza kellett utasítsam őket. Helyette új emberek mondták magukat barátaimnak, akikkel többnyire csak politikáról, meg gazdaságról lehetett beszélni. Szép lassan megfosztottak a szabadságomtól, amely annyira fontos volt számomra. És már a bátyám se volt velem, egyedül maradtam. Egyedül Daeho az, akire számíthatok, bár bizonyára neki is rég elege van már belőlem, ami nem is csoda, hisz szegény férfinek csak megnehezítem az életét - nevetett fel keserűen. - Na, de eleget beszéltem, együnk inkább.
Hyukjae még csak fel sem tudott ocsúdni az imént elhangzott szavakból, az öregasszony máris lerakta eléjük az ételt, ők pedig nekiláttak enni. Az étel fenséges íze elvonta Hyukjae figyelmét egy kis időre, és jóízűen ette egyik falatot a másik után. Az ebéd alatt nem szóltak egy szót sem. Miután végeztek, Donghae fizetett, és elindultak vissza a céghez.
Hyukjae óvatosan oldalra sandított, Donghae egyenesen az útra szegezte tekintetét, szája körül apró mosoly játszadozott. Hyukjae fejében még mindig egymás kergették a gondolatok, egyre csak azon járt az esze, amit a fiú mondott neki az ebéd alatt. Úgy érezte most már egy kicsit jobban megérti őt, a viselkedését, és biztos volt benne, hogy sokkal több van a fiúban, mint, amit megmutat nekik, mint, amit egyáltalán ő gondol magáról.

4. rész - Csel és új társ

Donghae és Eunhyuk időközben megérkeztek a céghez.
- Na, csak, hogy végre megjöttetek! - üdvözölte őket Daeho, amint meglátta a liftből kiszálló két fiút.
- Csak nem hiányoztam? - vigyorgott a férfira Donghae.
- Nem mondhatnám, hogy igen - válaszolta lazán a másik. - De azért jó lenne, ha az új munkatársaknak jobb példával szolgálnál.
- De Hyukie az én asszisztensem! Odamegy, ahova én!
- Még mindig ragaszkodsz ehhez a privát dologhoz?
- Még szép! Különben minek vettük fel...na hogyishívják azt a másik srácot?
- Guk.
- Ja, igen. Na, őt!
- Ok - sóhajtott fel megadóan Daeho. - De azért néhány percre elrabolhatnám? Tudod munkaszerződés aláírása, házi rend, meg néhány ilyen hasonló apróság elintézése végett.
- Persze, csak nyugodtan - mosolygott a férfira negédesen Donghae.
- Akkor kérlek, Eunhyuk, kövess!
- Igen, uram - indult meg amaz a férfi után.
Ám, ahogy elhaladt Donghae mellett, az még a fülébe súgta:
- Amint végeztél, gyere az irodámba.
Eunhyuk válaszképp bólintott, aztán Daeho után sietett. A férfi betessékelte az irodájába, majd hellyel kínálta. Aztán kihúzta az íróasztala legfelső fiókját, és elővett belőle egy vastagabb borítékot. Kivette a benne lévő két összetűzött papírköteget, majd az egyik példányt Eunhyuk elé helyezte.
- Ez a munkaszerződésed. Kérlek, olvasd át alaposan, nézd meg, hogy minden adatod helyesen szerepel-e, és ha mindent rendben találsz, akkor írd alá - tett a fiú elé egy tollat is.
- Rendben van, uram - vette kezébe az iratot Eunhyuk, majd olvasni kezdte. Miután mindent rendben talált, fogta és aláírta.
- Tessék - nyújtotta át a szerződést Daehonak. 
- Köszönöm. Kérlek ezt is írd alá - adta oda a fiúnak a szerződés másik példányát is. - És ez egyben a te példányod is. Tedd el, és jól vigyázz rá.
- Értem, uram. Köszönöm.
- Eunhyuk, szeretnék tőled még valami kérni.
- Mi lenne az, uram?
- Szeretném, ha egy kicsit ösztönöznéd Donghaet. Mint láthattad, nem igazán veszi komolyan a munkáját. De téged valamilyen oknál fogva kedvel. Kérlek, próbálj meg hatni rá, hogy legalább az alapvető feladatait elvégezze. Hátha rád hallgat.
- Minden tőlem telhetőt el fogok követni, uram.
- Köszönöm - mosolygott a férfi hálásan Eunhyukra. - Tudod, Donghae-nak van egy bátyja, és ő lett volna a vállalat igazgatója. Csak nemrég alakult úgy, hogy ezt a tisztséget mégis csak Donghae-nak kell betöltenie. Megértőek voltunk vele, hisz nem ennek megfelelően lett nevelve. De azt hiszem, most már elég időt kapott. Itt az ideje, hogy komolyan vegye a feladatát.
- Értem, uram. Igyekszek jó hatással lenni rá.
- Köszönöm, Eunhyuk. Számítok rád! És most gyere, körbevezetlek és megmutatom mi hol van. Ha ezt is Donghae-ra bíznám, valószínűleg a szemközt lévő biliárdteremmel kezdenétek.
Eunhyuk jó embernek találta Daehot,látszott rajta, hogy szívén viseli Donghae sorsát. És valahol meg is értette a férfit, ebből a kis időből is már, amit Donghae-val töltött, rájött, hogy nem lehet egyszerű nap mint nap a fiú mellett lenni.
Daeho megmutatott neki mindent, a fénymásolótól kezdve, a különböző irodákon át, egészen a konyháig. Eunhyuk pedig igyekezett mindent megjegyezni. Ami azért így elsőre nem volt túl könnyű.
Aztán Daeho elköszönt tőle, Eunhyuk pedig Donghae kérésének megfelelően, besietett a fiú irodájába.
- Szabad! - hangzott bentről a válasz, miután kopogtatott az iroda ajtaján. Eunhyuk benyitott, Donghae szája pedig rögtön mosolyra nyúlt, ahogy meglátta a fiút. - Gyere menjünk el ebédelni.
Mielőtt Eunhyuk bármit is mondhatott volna, karon ragadta a fiút, és elkezdte húzni a lift felé.
- Nem kéne előbb még néhány iratot átnézted? - kérdezte zavartan.
- Az ráér később is! - válaszolta vidáman Donghae. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy bármi féle felelősséget is érezne a cég, vagy az itt dolgozók iránt.
- Talán még is csak most kéne megnéznünk, és csak aztán ebédelni menni.
Eunhyuk igyekezett Daeho előbbi kérésének megfelelően cselekedni, de kezdett lassan arra is rájönni, miért olyan gondviselt a férfi arca, ha Donghae-val beszél, és miért szól néha úgy hozzá, mintha a fiú a barátja lenne és nem a főnöke.
Megállt hát, majd kihúzta karját Donghae gyengéd szorításából. Amaz megfordult és csodálkozva nézett rá, de Eunhyuk nem törődött vele, tekintetét elszántan a fiúra szegezte.
- Nincs választásom, mi? - sóhajtott fel bánatosan. - Túl gyorsan tanulsz Daehotól - csóválta a fejét, de azért elindult visszafelé az irodája irányába.
Eunhyuk megengedett magának egy győzelemittas mosolyt, de csak azután, hogy Donghae már hátat fordított neki. Tehát hiába a főnöke, és tartozott ezért feltétlen engedelmességgel neki, néha muszáj lesz ellentmondania, ha el akarja érni, hogy a fiú többet foglalkozzon a cég ügyeivel.
- Na, és most? - ült le a székébe Donghae, miután visszaértek az irodájába. - Milyen iratokat kéne megnéznem?
- Nos...ööö...fogalmam sincs - vallotta be szégyenlősen Eunhyuk, fejét vakarva zavarában.
- Hát ez nagyszerű! Akkor mégis minek jöttünk vissza? Megmondanád? - látszott Donghae-n, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.
- Egy pillanat. Máris megkérdezem. Kérlek, várj egy kicsit! - futott ki az irodából Eunhyuk.
Daeho, Daeho - ismételgette magában. - Hol lehet a férfi?
Odament, ahol az előbb a megbeszélést tartották, és csak remélte, hogy az az irodája, mert mikor az előbb bement oda, még a névtáblát se olvasta el az ajtón. Szerencséje volt, mert az iroda tényleg Daehoé volt, de a férfi nem tartózkodott bent.
- A francba - morogta az orra alatt Eunhyuk, majd megnézte a konyhában, a fénymásolóban, de egyik helyiségben se találta.
Most mit csináljon?
Tanácstalanságában odament a titkárnőhöz, talán ő tudja hol lehet Daeho.
- Megbeszélést tartanak a tárgyalóteremben. Menj itt egyenesen előre, aztán fordulj el balra, és jobbra a második ajtó lesz az - igazította a nő útba kedves hangon.
- Köszönöm - hajolt meg Eunhyuk, majd elsietett a megadott irányba.
Mikor odaért, az ajtót csukva találta, és beszédfoszlányok hallatszottak ki a teremből.
Jaj, igyekezzenek már! - próbálta gondolatban ösztönözni a bent üllőket. És kérése mintha meghallgatásra talált volna, néhány perc múlva nyílt is az ajtó. Megvárta míg mindenki kijön, udvariasan köszönt nekik, majd amikor úgy vélte már csak Daeho lehet a teremben, óvatosan benézett. Valóban nem tévedett, már csak a férfi volt bent, még iratait rendezgette.
- Elnézést - szólította meg.
- Á, Eunhyuk - nézett fel a férfi a hangra. - Valami baj van?
- Nincs, uram. Csupán Donghae átnézne néhány iratot, és fogalmam sincs, hogy mit kellene odaadnom neki.
- Na mi a szösz? Feltételezem, nem magától jutott eszébe a dolog.
- Próbáltam határozott lenni, ahogy kérte, uram.
- Nagyon helyes. Köszönöm Eunhyuk.
- Szívesen, uram, de sietnünk kéne, azt hiszem kezd ideges lenni.
Daeho felnevetett.
- Amiatt ne aggódj - ment ki a tárgyalóból a férfi, majd elindult a saját irodája felé nyomában a fiúval. - Ám Eunhyuk - állt meg az ajtaja előtt, - kérlek, ne uramozz engem annyit, szólíts nyugodtan Daehonak.
- Igenis, uram. Vagyis Daeho.
- Na így már mindjárt jobb.
Felemelt egy nagy köteg iratot az asztalról, majd a fiúra mosolygott:
- Indulhatunk.
Eunhuk kinyitotta neki az ajtót, majd Donghae irodájánál is, hogy a férfi be tudjon menni.
- Nahát már épp ideje volt...- kezdett bele Donghae, de torkán akadt a szó, ahogy meglátta Daeho kezében a hatalmas papírköteget. - Ugye ez csak vicc? - nyújtotta ki jobb karját az iratkupac felé.
- Egyáltalán nem az! És némelyik igencsak sürgős már! - dobta le a papírokat a fiú íróasztalára, amik hangos csattanással értek "földet" az íróasztal sötétbarna lapján.
- Ne már! Ez rengeteg! Még estig se végzünk vele! - vált kétségbeesetté Donghae arckifejezése.
- Ha jól haladunk, néhány órán belül megleszünk!
- Addigra éhen halok - nyafogott Donghae.
- Ha nem halasztottad volna minden egyes alkalommal későbbre, akkor nem gyűlt fel volna ennyi.
- Jól van na - morogta a fiú, majd hirtelen felcsillant a tekintete. - De ha már úgyis ennyit tologattuk, még egy alkalommal nem számít, nem igaz? - villantott egy széles mosolyt Daehora, de nem úgy tűnt mintha a férfit ez akár egy kicsit is meghatotta volna.
Eunhyuknak erről a szomszédjuk ötéves kisfia jutott az eszébe, ő nézett mindig így az édesanyjára, ha cukorkát szeretett volna. Bár be kellett vallania, hogy ő maga is megingott egy pillanatra, de Daeho bizonyára annyiszor látta már ezt a mosolyt, hogy most már nem hatja meg.
- Már pedig én ezt most akkor se fogom megcsinálni! - pattant fel Donghae székéből, arcán mérges arckifejezéssel.
Daeho a fejét fogta tehetetlenségében, és Eunhyuk biztos volt benne, hogy a férfinak hatalmas önuralomra van szüksége, hogy ne rivalljon rá egyszerűen a fiúra, hogy üljön már le, fogja be a száját, és csinálja a dolgát.
- Donghae, mi lenne, ha most megcsinálnád a felét, utána ebédelnénk, aztán megcsinálnád a másik felét, és ha végeztünk, elmennénk biliárdozni. Daeho azt mondta, van itt szemben egy jó kis biliárdterem - halkult el bizonytalanul Eunhyuk hangja mire befejezte a mondatot.
- Tényleg? Eljönnél velem? - váltott át fél perc alatt lelkes üzemmódba Donghae.
- Persze, nagyon szívesen.
- De lehet, hogy későn végzünk a munkával, nem lesz gond?
- Egyáltalán nem - bólintott határozottan Eunhyuk.
- Akkor mire is várunk, Daeho? - nézett kérdően a férfira.
Daeho elismerő pillantást vetett Eunhyukra, majd Donghae elé helyezte az első átnézendő iratot.

- Sungmin, bejönnél kérlek egy pillanatra az irodámba? - dugta be a fejét a stúdió ajtaján főnöke.
- Máris megyek, uram - válaszolta a fiú egy apró bólintás kíséretében.
- Rendben - húzta ki a fejét, majd csukta be az ajtót főnöke.
Sungmin még egyszer átfutatta tekintetét a számlistán, majd elmentette azt. Épp most végzett az este játszandó számok összeállításával. Felállt és elindult a főnöke irodája felé, kíváncsi volt mit akarhat a férfi tőle. Remélte, hogy nem leszúrni akarják, bár nem emlékezett rá, hogy bármilyen, akárcsak apró hibát elkövetett volna mostanában. Miután kopogatott, benyitotta az ajtón, főnöke pedig egy kézmozdulattal hellyel kínálta. Sungmin leült a kényelmes fekete bőrfotelba, majd kissé aggodalmas tekintetét a férfira szegezte.
- Ne nézz rám ilyen ijedten Sungmin, nincs semmi baj. Sőt, épp ellenkezőleg. Szeretnénk egy új munkával megbízni téged.
- És mi lenne az, uram?
- Egy új beszélgetős, zenés műsor egyik műsorvezetője lennél. Minden alkalommal egy másik idolbanda lenne a vendég, és nemcsak a rádióban menne, hanem az interneten élőben is nézni lehetne titeket.
- És ki lenne a másik műsorvezető?
- Kim Ryewook, talán hallottál már róla, a KRY nevű banda egyik énekese.
- Igen, valami rémlik. Azt hiszem a Promise című számukat játszottam is néhányszor a műsoromban.
- És, mit szólsz hozzá?
- Nem is tudom, uram. Nem hiszem, hogy én lennék erre a feladatra a legalkalmasabb.
- Szerintem ez egy jó lehetőség lenne neked Sungmin, hogy kicsit másban is kipróbálhasd magad.
- Úgy gondolja uram?
Sungmin szerette a főnökét, és hálás volt neki, hogy mikor átjött ehhez a rádióadóhoz, akkor őt is magával hozta. Előtte mindketten egy kisebb rádiónál dolgoztak, aztán mikor a főnöke állásajánlatot kapott, akkor meggyőzte a tulajdonost, hogy hagy hozhassa magával a fiút is, amit azóta sem bánt meg egyik fél sem.
- Legalább találkozz Ryeowookkal, aztán meglátod, rendben?
- Rendben - egyezett bele végül Sungmin.
- Akkor készülj, egy óra múlva itt lesz.
- Mi, ilyen hamar? - lepődött meg.
- Igen, tudod a kiadó elég sokáig vacilált, hogy egyedül vezesse-e a műsort vagy sem, végül úgy döntöttek, jobb ha van mellette egy tapasztalt műsorvezető is. Szerették volna ugyanakkor, ha még fiatal az illető, és jól szót tud érteni a nagyrészt kamaszokból álló rajongókkal. Ezért is esett rád a választásom. Azt szerették volna, hogy minél hamarabb találkozzatok Ryeowookkal, de mivel a KRY a hét hátralévő részében igencsak elfoglalt lesz, neked meg hattól indul a műsorod, így ez maradt az egyetlen lehetséges időpont.
- Értem. Akkor visszamegyek és mindent előkészítek az esti adásra, amíg Ryeowook meg nem jön.
- Rendben van, Sungmin. És csak nyugodtan, szerintem a srác sokkal inkább zavarban lesz - mosolygott bíztatóan a fiúra.
Sungmin visszament a stúdióba, és átnézte megint az aznapi programtervet. Még egyszer ellenőrzött mindent, aztán elment még meginni egy a kávét a sarki kávézóba. Szeretett odajárni, mert isteni kávét főztek, és mostanra már régi ismerősként üdvözölték. Mire visszaért, Ryeowook is megérkezett. A főnök bekísérte őt a tárgyalóterembe, ahol a fiú már várta, majd bemutatta őket egymásnak.
- Ő itt Kim Ryeowook a KRY együttes egyik énekese. Ő pedig Lee Sungmin az Érezd jól magad Minnie-vel műsor műsorvezetője.
- Szia! Örülök, hogy megismerhetlek - hajolt meg Ryeowook. - Néhány adásodat már hallottam, és nagyon tetszett. Sajnos nincs mindig időm meghallgatni - tette hozzá kissé mentegetőzve.
- Szia! Én is örülök, hogy megismerhetlek - hajolt meg Sungmin. Egész kedvesnek találta Ryeowookot, bár kissé aggódott is, mivel a fiú elég csendesnek tűnt.
- Igyekszem majd mindent gyorsan megtanulni, és nem sok gondot okozni neked - nézett rá bátortalanul Ryeowook.
- Mondd csak, te mindig ilyen csendes vagy? - szegezte neki a kérdést Sungmin.
- Ennyire nem, bár azt se mondhatnám, hogy harsány típus vagyok - gondolkodott el Ryeowook. - De új helyzetekhez kell egy kis idő még megszokom.
- Gondolom ez előtt még nem rádióztál.
- Nem.
- Hmmm - morfondírozott Sungmin. Nem lesz ez így jó. Biztos, hogy ezt a srácot akarják műsorvezetőnek? Aztán eszébe jutott egy ötlet.
- Mennyire sietsz ma?
- Semennyire. Mára már nincs semmi programunk.
- Nagyszerű! Akkor mit szólnál ahhoz, ha itt maradnál az esti műsoromon? Egy kicsit beleláthatnál, hogy hogy is működik ez az egész.
- Részemről rendben.
- Oké. Akkor viszont gyere velem, nemsokára kezdünk.
Sungmin bevezette abba a stúdióba Ryeowookot, ahonnan a rádióadás menni fog. Aztán szerzett neki is egy fülhallgatót. Volt még néhány percük kezdésig, addig elmagyarázott neki néhány dolgot, és megmutatta a kezelőpultot is.
- Nem bonyolult, ne aggódj! - mosolygott a kissé idegesnek tűnő fiúra. - Csak nyugi.
- Rendben - bólintott Ryeowook.
- Kezdünk! - hallatszott kintről a hang. - Három, kettő, egy - a férfi intett, Sungmin pedig megszólalt:
- Sziasztok, fiúk és lányok. Itt kedvenc műsorvezetőtök: Minnie. Remélem ma is nagyszerű estét fogunk együtt tölteni. Ráadásul a mai estére van egy meglepetés vendégem is: Ryeowook a KRY-ból. Remélem sokan szeretitek őt.
- Köszönj nekik - súgta oda a fiúnak, letakarva saját mikrofonját, hogy a rádióban ne hallatszanak szavai.
- Sziasztok! - köszönt kissé bátortalanul Ryeowook.
- Ha valakinek kérdése lenne Ryeowookhoz hívjon nyugodtan minket. Most itt a lehetőség, hogy mindent megtudjatok róla. És akkor jöjjön is a ma esti első számunk: a Shinee Luciferje.
A zene elkezdődött, Sungmin pedig odafordult a fiúhoz.
- Ugye vendégek már voltatok rádióműsorban?
- Igen, persze.
- Ez is ugyanaz. Most még csak vendég vagy, szóval csak lazán.
- Rendben. Ne haragudj, igyekezni fogok - szegte le a fejét Ryeowook.
- Mi a kedvenc számod?
- Az enyém? A Girls' Generationtől a Run Devil Run.
Sungmin kikereste a számot és kicserélte a következővel.
- Remélem ettől majd kissé oldódik benned a görcs - mosolygott a fiúra.
Az ismerős dallamok valóban jót tettek Ryeowooknak, és mikor egy hallgató betelefonált, aki nagy rajongója volt Ryeowooknak, a fiú immár teljesen nyugodtan el tudott vele beszélgetni. A műsor végére annyira belejött, hogy már ő is visszakérdezett, és némely témához hozzá is szólt.
Sungmin elégedetten nyugtázta, hogy a fiú egész jó alapanyag, és biztos volt benne, hogy egy kis gyakorlás után remekül fog menni neki a műsorvezetés.